ChatGPT felület egy sötét monitoron – AI a hirdetéskezelésben

Rengeteget használom az AI-t a munkámban.

Nem titkolom, sőt. Szerintem elképesztően hasznos eszköz, és ma már hülyeség lenne marketingesként úgy tenni, mintha nem létezne.

Viszont nemrég történt egy olyan eset az egyik ügyfelem Meta hirdetési fiókjában, ami szerintem tökéletesen megmutatja, miért veszélyes szakmai tudás nélkül vakon megbízni benne.

A történet különösen azért érdekes, mert az AI nem valami nyilvánvaló hülyeséget mondott.

Épp ellenkezőleg.

Teljesen logikusnak és szakmailag megalapozottnak tűnő válaszokat adott.

Csak éppen rosszakat.

„Rossz a mérés.”

Letesztelve: szépen érkeztek az adatok.

„A weboldal és az aldomain között vész el a követés.”

Letesztelve: megfelelően működött.

„Ezt a Meta-beállítást mindenképp be kell állítani.”

Az előzmények szerint nélküle is tökéletesen mért.

Nem jöttek a vásárlások

Az egyik ügyfelem kampányán dolgoztunk. A Meta hirdetések futottak, költötték a pénzt, látogatók is érkeztek, de a vásárlások nem akartak megindulni.

Ilyenkor nyilván el kell kezdeni keresni, hogy hol lehet a probléma.

Mivel kíváncsi voltam, bevontam az AI-t is az elemzésbe.

Az első diagnózisa az volt, hogy valószínűleg a mérés hibás. Szerinte a weboldalon a Meta követőkódja nem látja megfelelően a vásárlási folyamatot.

Első hallásra teljesen logikus.

Csakhogy nem volt igaz.

Megnéztem a mérést, és szépen érkeztek az adatok. Az AI tehát úgy állított valamit gyakorlatilag tényként, hogy előtte nem ellenőrizte.

Sebaj, jött a következő magyarázat

Miután kiderült, hogy a mérés működik, az AI rögtön talált egy másik lehetséges hibát.

Elkezdett egy technikai problémát magyarázni a weboldal és az aldomain közötti követéssel kapcsolatban.

Ez már annyira részletes és szakmainak hangzó magyarázat volt, hogy egy átlag vállalkozó szerintem ezen a ponton simán azt mondja:

Na, megvan a hiba.”

Csakhogy ezt is leteszteltük.

Ez sem volt igaz.

A követés ezen a ponton is megfelelően működött.

És itt kezdett igazán érdekessé válni a dolog.

Mert az AI nem azt mondta, hogy:

Nem tudom, nézzük meg.”

Hanem minden alkalommal előállt egy újabb, magabiztos magyarázattal.

Aztán már a hirdetéseket is elkezdte volna átállítani

A következő körben egy Meta-beállítást kezdett hibáztatni.

Nem akarok belemenni a technikai részletekbe, mert vállalkozóként teljesen lényegtelen, hogy pontosan melyik mezőről volt szó.

A lényeg, hogy az AI szerint ezt mindenképpen be kellett volna állítani, ezért elkezdte módosítani a hirdetéseket.

Setler Alex PPC szakértő, Meta hirdetéskezelő

Én viszont ismertem a fiókot.

Tudtam, hogy korábban ugyanez a kampányrendszer enélkül a beállítás nélkül is tökéletesen mért és hozott eredményeket.

Szóval megállítottam.

Megnéztük az előzményeket, és kiderült, hogy valóban nekem volt igazam.

Megint egy olyan probléma megoldásával foglalkoztunk volna, ami valójában nem is volt probléma.

Közben a valódi gond sokkal egyszerűbb volt

A kampány nem kapott elég adatot abból, amire optimalizálni próbált.

Magyarul túl kevés vásárlás történt ahhoz, hogy a Meta algoritmusa megfelelően megtanulja, kiknek érdemes mutatni a hirdetéseket.

Ez egy teljesen hétköznapi probléma kisebb hirdetési keretnél.

Ilyenkor nem feltétlenül a weboldalt kell szétszedni, nem biztos, hogy rossz a mérés, és nem kell mindenféle technikai hibát keresni.

Egyszerűen át kell gondolni, mire optimalizáljuk a kampányt.

Én ezért a vásárlás helyett egy olyan korábbi lépésre állítottam át, amit jóval többen megtesznek, de már egyértelmű vásárlási szándékot mutatnak.

Emellett összevontam a hirdetési keretet is, hogy ne aprózzuk szét feleslegesen.

És mi történt?

A változtatás után szinte azonnal megindultak a vásárlások.

  • Nem kellett új weboldal.
  • Nem kellett új mérési rendszer.
  • Nem kellett kijavítani az AI által felsorolt technikai „hibákat”.

A kampány működését kellett megérteni.

És itt jön az egész történet legjobb része

Miután működni kezdett a kampány, megkérdeztem az AI-t, hogy írja le, mit csinált rosszul, és én szakmailag hogyan javítottam ki.

Tökéletesen leírta.

Utólag pontosan meg tudta magyarázni, hogy miért volt jó a döntésem, hol hibázott ő, és miért működött az általam választott megoldás.

Ez szerintem nagyon jól megmutatja az AI egyik legnagyobb problémáját.

Valamit utólag jól megmagyarázni nem ugyanaz, mint egy valódi helyzetben jó döntést hozni.

Papíron tudhatja ugyanazt, amit egy szakember.

Csakhogy amikor van előtte tíz lehetséges magyarázat, el kell tudni dönteni, melyik számít, melyik nem, mit kell ellenőrizni, és mihez nem szabad hozzányúlni.

Ehhez már tapasztalat kell.

Mi történt volna, ha ezt egy vállalkozó egyedül csinálja?

Szerintem ez az érdekes kérdés.

Setler Alex a telefonján ellenőrzi egy hirdetési fiók adatait

Képzeld el, hogy nincs mögötted több év hirdetéskezelési tapasztalat.

Látod, hogy nem jönnek a vásárlások, ezért megkérdezed az AI-t.

Ő pedig közli veled, hogy rossz a mérés.

Elkezded javítani.

Aztán azt mondja, hogy mégsem az, hanem valami más technikai gond van.

Azt is elkezded piszkálni.

Utána jön egy harmadik beállítás.

Közben telnek a napok, költöd a hirdetési pénzt, és egyre több olyan dologhoz nyúlsz hozzá, amivel eredetileg semmi baj nem volt.

A legrosszabb pedig az, hogy közben valószínűleg egy pillanatig sem érzed azt, hogy rossz tanácsot kapsz.

Mert az AI baromi meggyőző.

Pont ez benne a veszély.

Akkor ne használjunk AI-t?

AI asszisztens egy okostelefonon – a mesterséges intelligencia mint munkaeszköz

Dehogynem.

Én is használom minden nap.

Elemzéshez, ötleteléshez, kutatáshoz, szövegíráshoz, adatok feldolgozásához és egy rakás más feladathoz.

Brutálisan jó eszköz.

Csak szerintem van egy nagyon fontos különbség aközött, hogy:

Így működik

Egy szakember használ AI-t a munkájához

Az első esetben az AI felgyorsítja a munkát.

Így veszélyes

Az AI-val próbáljuk kiváltani a szakembert

A második esetben viszont könnyen előfordulhat, hogy fogalmunk sincs róla, mikor adott éppen rossz választ.

Mert nem feltétlenül fog bizonytalankodni.

Nem biztos, hogy azt mondja majd, hogy „ehhez kevés információm van”.

Lehet, hogy helyette ír neked egy teljesen logikusnak hangzó, részletes szakmai magyarázatot.

Ami történetesen hülyeség.

Nekem ez volt az igazi tanulság

Nem az, hogy az AI használhatatlan.

Hanem pont az ellenkezője.

Annyira jó lett, hogy sokszor már nehéz észrevenni, amikor téved.

És minél kevésbé értesz ahhoz a területhez, amiről kérdezed, annál nehezebb lesz eldönteni, hogy amit mond, az tényleg jó tanács, vagy csak jól hangzik.

Az AI lehet nagyon jó segítőd.
De a szakmai tudást egyelőre nem érdemes lecserélni rá.
Setler Alex

Nálad is áll a kampány, és nem tudod, miért?

Átnézem a fiókodat, és elmondom, mit látok. Nem a tíz lehetséges magyarázatot, hanem azt az egyet, ami tényleg számít. Az első beszélgetésen nem kell azonnal elköteleződnöd.

Ha előbb magad néznéd meg, itt van hét konkrét pont, amit ma este ellenőrizhetsz. Az árakat és a gyakori kérdéseket pedig itt találod.